2014.06.14. 17:56, moblanka
Hogy ki is vagyok én? Hm, ez jó kérdés. Én egy elcseszett életű lány vagyok. 17 évesen még mindig az árvaházban élek.Hogy miért nem vit még el senki magával, hát ez jó kérdés,még magam sem tudom, pedig szerintem nem nézek ki csúnyán, annyira... De hát tehetek én arról, hogy 6 éves koromban anyámék ide adtak be? Na, ezért nagyon utálom őket.
***Visszaemlékezés***
-Kicsim, készülj, mindjárt indulunk, csomagolj be mindent, amire szükséged lehet 1 évre!-ordított a nappaliból anya.
-Oké-válaszoltam, majd miután mindent bepakoltam,lesiettem a nappaliba - amúgy hova megyünk anya?-kérdeztem, de ő mint mindig, most is azt mondta, hogy nyaralni, meghogy meglepi. Elindultunk a kocsival...hát, valahova. Akkor nem tudtam, hogy hova, de mostmár sajnos nagyon is jól tudom. Amikor elértünk a nyag épület elé, anya kirakott az ajtóba, oda jött hozzám egy idősebb hölgy, majd anya az mondta, hogy mindjárt jön, csak beszalad valahova, addig vigyáznak rám. Elköszöntünk egymástól, majd a néni bemutatkozott. Első ránézrésre nagyon kedves hölgynek tűnt, és az is volt. Vártam egy órát, de a mami nem jött, mikor már eltelt egy fél nap, mondták,hogy csomagoljak ki, majd menjek le ebédelni.Nem értettem, de azt csináltam, amit mondtak. Az ebédnél megkérdeztem, hogy hol van az anyukám, a válaszuk, erre ez volt:
-Figyelj, kincsem. Nagyon sajnálom, de ez egy árvaház,és tudod-sóhajtott egyet-a mamid örökre itt hagyott.- mondta a néni.
-Nem, nem, a mami vissza jön, tudom. Ugye?-azt vártam, hogy amzt mondják, hogy visszajön, ehelyett csak szomórú tekintettel néztek rám. Nem tudtam mit csináljak,csak áltam, majd amikor felfogtam a helyzet súlyát, sírtam, sírtam teljes erőből. Féletem,de haragudtam anyára, amiért itt hagyott. Berohantam a szobámba, majd bezártam. Megesküdtem, hogy soha nem adom fel, és erős leszek bármi történjék is velem.
***Jelen***
Igyhát, most itt vagyok 17 évesen. Magánéletembről annyit, hogy boxolok, táncolok, és nem nagyon vagyok ismerkedős típus. Soha sem voltam az. Ennek egyrészt a szüleim az oka, másrészt, az, hogy gyorsan dühbe tudok jönni. Az életem nagyon gyorsan változott, olyan gyorsan, ahogy el sem tudnátok képzelni. Egyik pillanatban az árvaházban élem sirány életem, a másikban pedig itt ülök egy....várjunk csak, inkább kezdjük az elejétől.
Szerintetek milyen lett? Remélem megfogta a tettszéseteket. Ha igen, kérlek haggyatok nyomot.
Puszi: Blanka xxx