- Angelina gyere, látogatóid jöttek-szólt hangosan Marien.

- Rendben, 10 perc és lent vagyok-ordítottam vissza. Tudni illik, hogy már jó páran örökbe akartak fogadni, de én mindig elijesztettem valahogy őket. Persze saját akaratból, nem véletlen. A célom pedig az volt ezzel, hogy 18 éves koromban elmegyek innen, és nyitok egy saját vállalkozást. Mivel kitűnő vagyok, így nem lesz nehéz, de nem szabad előre elszólni magunkat. Gyorsan felöltöztem, fekete hajam végét behullámosítottam, és már indultam is lefele, hogy találkozhassak újjabb ,,áldozataimmal”.Lehajtott fejjel mentem le, hogy ne lássam, hogy kik azok. Nem akartam, hogy örökbe fogadjanak - az okot már tudjátok- így e volt hozzájuk az első szavam:

- Hello! Szerintem engem ne fogadjanak örökbe, mert makacs vagyok és fiús és…-nem mondhattam tovább, mert Marien közbeszólt.

-És kitűnő tanuló -mondta, majd szúrós tekintettel nézett rám. Sóhajtottam egyet, majd felnéztem, hogy tudjam kiket kell most eltakarítani az utamból. Amikor felnéztem, se köpni, se nyelni nem tudtam. Elolvadtam volna a látványtól, de én nem tartoztam a plázacicák csoportjába. Amikor megpillantottam, kék szemeit, és szél borzolta haját, nem tudtam, hogy mit keres itt. Mit akarhat egy ilyen helyes pasi tőlem.

- Nekünk teljesen megfelel-válaszolta az idegen fú. Hangja bársonyos volt és simogató-Anne, nézd csak. Ekkor megláttam a háta mögött lévő kislányt. Nem lehetett idősebb 6 évesnél. Szőke haja 2 copfba volt befonva, barna szemei csillogtak az izgatottságtól. Amikor meglátott engem, mosoly húzódott a szájára.

- Szia -köszöntem neki, majd leguggoltam hozzá. Ő erre gyorsan odaszaladt hozzám, és megölelt.

- Szia – köszönt nekem, miután én visszaöleltem.

- Aranyos néni -mondta a testvére felé fordulva. Erre a srác és én is nagyot nevettünk.

- Hidd el, nem vagyok én olyan idős- mosolyogtam rá-mi a neved?

- Anne Cruz,a tied?

- Angela Sparks.

- Szép neved van.

- Köszönöm, neked is.

- Oké, elég a bálycsevejből- szólt nekem Marien.

- Hé, nyugi, ismerkedni sem szabad?-kérdeztem pimaszul.

- Nyomás az irodába, most!-ordított rám.

- Oké-válaszoltam, majd hátra fordultam és halkan ezzel toldottam meg az okét: nyanya.

- Elnézést kérek Angelina viselkedése miatt, csakhát, ilyen azóta, amióta idehozták. De higgy el nekem, nem olyan rossz lány, csak nehezen ismerkedik.

- Nem hiszem-mondta mosolyogva a fiú, gondolva Annera.

- Szerintem menjünk mi is az irodába.-mondta a nyanya.

- Rendben -modta a fiú.

- És hol vannak most a szülei? -kérdezte Marien miközben az iroda felé tartottak.

- Dolgoztak, így megkértek, hogy én és Anne jöjjünk.

Míg ide nem értek, próbáltam megtalálni a legidegesítőbb megoldást találni arra, hogy ne fogadjon örökbe senki. De vajon mit akarhat egy ilyen fiú tőlem? Na mindegy, térjünk vissza a cselre. Áhá, meg is van. A nyanya utálja, ha valaki illedelmetlenül viselkedik, ezért pont ezt fogom tenni. fogtam magam, leültem a nyanya helyére, majd feltettem a lábaimat az asztalra, 2 karomat pedig a tarkómra raktam. Ez tökéletes lesz. Így biztos nem fog senki örökbe fogadni. Amikor bejött Marien, nem nézett szét, csak a vendégekre koncentrált, így nem vette észre, hogy én mit is csinálok. Amikor Anne és a srác meglátta, hogy mit csinálok, csak kuncogtak, vagyis Anne inkább nevetett. A nyanya nem tudta ezt mire vélni, csak akkor, amikor leakarta ültetni őket, amihez arra volt szükség, hogy megforduljon. Amikor meglátta, hogy mit csinálok, rögtön felment benne a pumpa, amitől a számon a lehető legördögibb vigyorom húzódott. Ekkor láttam, hogy Merien mindjárt ordítozni fog, ezt pedig elősegítettem egy mondattal:

- Kérem, foglaljanak helyet- a vigyorom még mindig ott volt. Erre a kijelentésre Anne még jobba nevetett, a fiú pedig már nem csak kuncogott, hanem követte a húga példáját. Erre betelt a pohár Mariennél.

- Mégis mit képzelsz magadról, mi? Mi itt tanítjuk neked a jó modort, etetünk, itatunk, és ez a hála? Még iskolába is járatunk-ordítozott velem, most már nálam is betelt a pohár. Megakartam pofozni, de mégsem engedtem magamnak. Ehelyett megfogtam egy ceruzát, és idegességemben szétroppantottam az egyik kezemmel. Erre látszólag mind a hárman meglepődtek, és Marien arca most már félelemmel volt teli. Nekem is megjött a bátorságom, a dühtől? Vagy a szégyentől, ne kérdezzétek,mert nem tudom.

- Maga szerint én itt akarta élni, itt akartam lenni 6 éves korom óta? Ha? Hát nem. Én nem akartam ilyen életet. Nem tehetek arról, hogy idekerültem, és arról sem, hogy engem ezek szerint rosszul tanítottak meg a jó modorra. Arról sem tehetek, hogy élek, de most ahogy átgondolom, inkább meg sem születtem volna. És tudja, hogy miért akarok mindenkit elűzni, aki örökbe akar fogadni? Hát itt a válasza rá hölgyem, NEM HIÁBA HAJTOK ARRA, HOGY KITŰNŐ LEGYEK, NEM HIÁBA, NEKEM CÉLJAIM VANNAK AZ ÉLETTEL. NEM PEDIG ITT AKAROK MEGHALNI- a végét már egyre hangosabban mondtam, és a legeslegvégére eltört a mécses. A könnyeket már mindenki látta az arcomon, és én ezt nem akartam. Erős akartam lenni. De minek, ha itt fogok megdögleni ebben a hülye intézményben. Azt mondták, hogy jól fogom érezni magam, de nem, rosszabb mint egy börtön-ÉS INKÁBB TETT VOLNA EGY BÖRTÖNBE AZ ANYÁM SAJÁT MAGÁVAL EGYÜTT. MERT NEM TUDOM, HOGY KINEK VAN AKKORA SZÍVE, HOGY KITEGYEN EGY 6 ÉVES KISLÁNYT. Fogtam magam, és elrohantam. Nem érdekelt, hogy utánam jönnek-e. Nem érdekelt, hogy lelőnek, vagy, hogy mit csinálnak velem. Berohantam a szobámba, majd bezártam az ajtót. Nem bírtam tovább, sírtam. Sírtam és sírtam. Amikor végre sikerült elcsendesednem és már csak szipogtam,bekopogott valaki.

-Ö….ö…hello. A nevem Oliver Cruz.-felismertem a hangját, ez az a srác volt, aki hozta Annet.

- Hagyjál békén. Láttad milyen erőszakos vagyok. Ne akard ilyennel tölteni az életed. Senkisem érdemel ilyen életet. Senki, és mégis van aki ezt éli át. 8 éve arra várok, hogy örökbe fogadjanak. De senki sem tette. Ezért rájöttem, hogy belehúzok. Nem akarom úgy végezni, mint az utcán élő koldusok.

- Hé, én megértelek. De ezzel nem lesz jobb. Csak magadat bosszantod fel és Marient.

- Engem nem érdekel az a boszorkány-mondtam ingerülten.

- Akkor nézd a jó oldalát, bosszanthatod a ,,boszorkányt”-mondta sajnálkozó hanggal. Rendebn, igaza van, kimegyek és megmutatom a világnak, hogy Angela Sparks nem egy hétköznapi lány. Ő több annál. Oda sétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam azt. Oliver sajnálkozó arcával találtam szembe magam.

- Igazad van- mondtam neki,majd ránéztem a cipőmre. Nem akartam a szemébe nézni. De ő szerette volna ha oda nézek. Ezért megfogta gyengéden az állam, majd felemelte. Egészen addig amíg a szemébe nem nézetm. Teljesen elvarázsolt az a kék szempár. Mintha a fellegekben jártam volna.

- Gyere haza velünk.-mondta eggyüttérzően. Én erre nem tudtam mit mondani.

Ha tettszett, kérlek haggyatok nyomot, mert attól teszem függővé, hogy folytassam-e, vagy ne.

Puszi: Blanka xxx