-Tehetek én mást?-kérdeztem csalódottan. Minek törjem tovább magamat, mikor így is úgy is kivisz valaki innen. Hát még úgy, hogy kitűnő tanuló vagyok.

-Jó kislány-simogatta meg a fejemet. Mi a fene vagyok én? Egy kutya? Mi ez a hirtelen hangulatváltás? Egyik percben kedves, másikban bunkó és úgy bán velem, mint egy kutyával.-menj, pakolj össze, holnap 10-re jövünk érted.

-Oké-mondtam, majd becsaptam az ajtót. Úgy bánik velem, mint egy kutyával. Előbb még kedves volt meg minden…

-Megvan-csillant fel a szemem-úgy bánik velem, mint egy kutyával. Akkor én miért nem bánhatok vele, ahogy akarok? Megkeserítem az életét. Az egész életét. Ördögi vigyor húzódott a számra, majd el is tűnt, amikor valaki benyitott:

-Héj, készülődj már kisasszony, holnap úgysem fogsz elpakolni, gyerünk, gyerünk, siess. 6-ra itt leszek, addigra legyél elpakolva.-mondta Marien, és becsapta az ajtót. Mi a fene? Még ő mondja meg, hogy mit tegyek? Na azt már nem. Mérges lettem a nyanyára, mert ki nem lenne, ha parancsolgatnak neki. Na azt már nem.

-Nem. Nem.Neeeeem-ordítottam. Ekkor hírtelen a falam egyik tapétája megrepedt.

-Mi a….?-ilyedtemben ajkamba haraptam, majd hátráltam a falamtól. Mi történtik? -Szabad-mondtam

-Készen vagy?-kérdezte(mostmár kedvesen) Merien.

-Igen, mindennel, ott vannak a szekrényem mellett a cuccok.

-Rendben, akkor jóéjt.-köszönt el tőlem

-Magának is-válaszoltam gúnyosan, de erre csak egy ajtó csapódás volt a válasz.

- Haaaj, Angie, miért vagy ilyen elnyomott? Miért nem állsz ki magadért? –kérdezte a gondolatalattim.

Tudtam, hogy igaza van, hisz neki mindig is igaza van. Most már tudom, hogy mit kell csinálnom. Szembe kell szállnom mindenkivel, aki ellenszenves velem, vagy csak kritizál, vagy akár egy rossz mozdulatot tesz felém. HA HARC, HÁT LEGYEN HARC! Miután sikerült belső csatát vívnom magammal, befeküdtem az ágyamba. Azon gondolkoztam, hogy milyen lehet majd az új ,,otthonom”? Vagy mi. De hirtelen reggel lett. Csodálkoztam, hogy hogy is van most ez.

-Szerintem elaludtál.-mondta gúnyosan a tudatalattim.

-Ha-ha, mintha nem tudnám.-vágtam neki vissza. Ránéztem az órámra. 8 óra volt, és 10-re jönnek értem. Gyorsan felöltöztem egy fekete-fehér csíkos izomtrikóba, és egy farmer rövidnaciba. Az izomtrikót azért vettem fel, mert mint már említettem, járok boxolni, és a karjaim sem túl gyöngék. Mondjuk úgy, hogy izmosabb vagyok, mint a többi nő. Persze ne gondoljatok bazinagy izmokra. Nekem pont akkora van, ami nem nagy túlzás, de azért van is. Vagyis, pont jól nézek ki benne, de közben erős is a külsőm. Ami igen sokat jelent, ha az utcán megtámadnának. Ó, de várjunk, már megint elkalandoztam.

-Mint mindig-forgatta szemeit a tudatalattim. Fogatmostam, hajamat kifésültem, s mivel még látszódtak a tegnapi hullámok a hajamban, nem kellet újra begöndörítenem. Gyorsan leszaladtam a közös hűtőhöz, összedobtam magamnak egy kis eenni valót, főztem hozzá teát, és már indultam föl a szobámba. Miután megettem, megittam mindent, gondosan összepakoltam a konyhában magam után. Megint ránéztem az órámra, és már 10:49 volt. Gyorsan eltelt az idő. A legjobb pillanatban megjelent a nyanya:

- Szervusz Angela, készen vagy?-kérdezte kedvesen, de közben látszódott a szemein a boldogság, és az, hogy legszívesebben öröm táncot járna, hogy elmegyek. Erre egy fejbólintással jeleztem, hogy igen. Ebben a pillanatban kopogtak. Tudtam, hogy kik, tudtam, hogy miért vannak itt. Ideges lettem. Olyan ideges, mint még soha. Hogy miért? Nem tudom. Nem is akarom tudni. Merien kinyitotta az ajtót.

-Jó napot kívánok-köszöntötte őket-jöjjenek beljebb, Angela már elkészült.

-Nem, nem zavarunk, csak hazavinnénk Angela-t.

-Rendben, már hívom is. Angelaaaa!-ordította a nyanya. Oda álltam mellé, és beleordítottam a fülébe:

-Nem vagyok sükeet!-láttam a látogatókon, hogy meglepődtek,a nyanyán, pedig, hogy sikerült kihoznom a sodrából. Ennek kifejezetten örültem.

-Szervusz-köszönt nekem az anyuka-a nevem Kitty Swan. Ő itt a férjem Robert Cruz. Mi leszünk mostmár a szüleid. Tudom, hogy ez most új,meg minden, de hidd el, nem olyan rossz ez.-modta mosolyogva, mire én csak egy köszönömöt tudtam kinyögni. Mire ők egy, akkor menjünk is, sel viszonozták. Persze. Tipikus. Beültem az autóba, ami egy Volvo volt. Nem láttam több embert a szülők és én köztem. Amikor kiszálltunk megpillantottam egy hatalmas házat. Talán egy villa, nem hotel,nem, ez egy álom ház! Gyönyörű volt. A szám tátva maradt tőle, szó szerint.

-Csukd be a szád, mert még belerepül egy légy-hallottam egy gúnyos hangot. A hang irányába fordultam, és már meg is láttam a hang tulajdonosát. Oliver. –Na gyere, segítek.-célzott a bőröndjeimre, amiből volt, vagy 3.

-Köszönöm, és szia.-köszöntem neki, mire csak egy bólintással válaszolt. Amikor beléptem a nyagy előtér szerű épületbe, azt hittem, hogy csak álmodom. De miután majdnem felbuktam a saját lábamban, rájöttem, hogy nem.

-Megmutatom a szobádat-mondta Kitty

-Köszönöm-mondtam, és el is indultam Kitty után. Amikor beléptem már nem tudtam mit mondani. -Gyönyörű, és lila, a kedvenc színem.-mosolyogtam rá kedvesen.

Itt minden ,,erős ez a csaj”-nak vége volt. Megöleltem, észrevehetően visszaölelt, és belesúgtam egy köszönömöt a fülébe, amire jött a válasz: szívesen. Ez jobb, mint egy álom. Százszor, ezerszer jobb.

-Na, de most már menjünk ebédelni, mert még kihül a leves.-engedett el az ölelésből.

-Rendben-bólogattam. Lementünk az ebédlőbe, ami nem mondható kicsinek. Ott ült már Oliver, Anne és Robert, és egy idegen, 40. élet évében járó nő. Már csak ránk vártak.

-Szervusz Margaret. Ugye nem hült ki a leves?-kérdezte Kitty

-Ugyan dehogy, bemutatnád nekem az új családtagunkat?-kérdezte a nő

-Margaret,ő itt Angelina Sparks, Angela, ő itt Margaret Brown.-mondta Robert.

-Ó, hát akkor üdvözöllek a családban, remélem szereted a sajtkrém levest és a spagettit.-mondta Margaret.

-Köszönöm, én is örülök neki, és igen szeretem.-mosolyogtam. Elfoglaltuk a helyünket. Az asztal nagy, téglalap alakú volt. A két főn Robert és Kitty ült, a másik két oldalon pedig Margaret-Anne és Én-Oliver. Jó étvágyat kívántunk egymásnak, és hozzá is láttunk az evéshez.

-Ízlik?-kérdezte Margaret.

-Soha életemben nem ettem még ennyire finomat.-mondtam bátran. Hiszen nem hazudtam, mind a 17 évemben tasakos kajákat ettem, vagy néha-néha amikor valakinek névnapja vagy szülinapja volt, ehettünk sütit, vagy tortát. Miután mindenki megevett mindent, jött a spagetti,amit muffinok követtek.

-Sütiii.-mondtam magamban. Erre mindenki felnevetett.

-Azt hiszem hangosan gondolkodtam.-nevttem fel én is a mostmár családomnak mondható emberekkel. Amikor mindenki befejezte a nevetést, elkezdtük enni a muffinokat. El sem hiszem, hogy ez nem egy álom. Pedig azt hittem, hogy ott fogok megposhadni majd abban a ,,börtönben”.

-Még sosem ettél sütiti?-kérdezték tőlem.

-Néha volt süti, általában akkor, amikor valakinek szülinapja volt, vagy névnapja,de ebből én nem sokszor kaptam, általában csak akkor, amikor szülinapom vagy névnapom volt.

-Hát, itt akkor süti mérgezést fogsz kapni-nevetett Oliver

- Attól nem félek-mondtam nevetve, erre már mindenki nevetett. Amikor befejeztük az ebédet, Margaret elpakolt, én meg felmentem és bepakoltam a ruháimat a szekrénybe. Amikor végeztem a bepakolással, feljött Kitty.

-Nem szeretnél elmenni vásárolni?-kérdezte tőlem

-Dehogynem, még sosem voltam.-mondtam mosolyogva.

-Hát akkor itt az ideje, hogy kipróbáld.-mondta mosolyogva, és a kezembe nyomott egy kistáskát, benne egy fekete Samsung Galaxy S4-gyel és egy zöld pénztárcával, amiben egy 200 dollár körül lehetett. Tartalma volt még egy napszemüveg, és még pár kevésbé fontos kütyü.

-Köszönöm- mondtam, majd elindultunk a butikokhoz. Milyen nagy szerencsém van. Kevés emberrel történik meg ilyesmi.

Bocsi a késésért, csak elfoglalt vagyok még a ynári szünetben is :(. DE hoztam a részt xD.KÉrlek írjatok valamit. Nektek csak pár szó, nekem sokkal több. Előre is,köszönöm!!!!!

BY.: BLanka xxx